20 ÉV: "Akkor írok, ha valami fáj" – Beszélgetés Bustya Dezsővel, az Üzenet volt főszerkesztőjével

2010. március 29., címkék: folyóirat, kolozsvár, bustya dezső, Határon túl, reformátusok lapja, üzenet, interjú

Az Üzenet születésének húszéves évfordulója alkalmából Bustya Dezső lelkipásztor, a lap volt főszerkesztője az újság megszületéséről, a szerkesztőségről, a kezdeti lelkesedésről, a példányszám apadásáról beszél.

Sajtótörténeti pillanat – Tízéves a Marosvásárhely-vártemplomi gyülekezet Új Kezdet című lapja

2010. január 18., címkék: Határon túl, bustya dezső, új kezdet, erdélyi egyházkerület

Itt alapította Bustya Dezső és négy hónapon át az Üzenet című református egyházkerületi újság is Marosvásárhelyen látott napvilágot. Amint azonban megérkezett az egyház saját nyomdája, a lap Kolozsvárra költözött. A szerkesztő-munkatárs lelkészek hiányként élték meg ezt. Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkész álma mégis megvalósult, vagyis újrakezdődött a "lapcsinálás", amikor 2000 januárjában Adamovits Sándor azzal állt elő, hogy Vártemplomi Kis Újság címmel kellene kiadványt nyomtatni, és mintát is mutatott. A lelkész feltárta dédelgetett tervét, és megszületett az Új Kezdet.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.